Valid XHTML 1.0 Strict

2011.07.29. - Húszon túl van a Lehetőség

Az eredetileg három hónaposra tervezett küldetés nyolcadik évében az Opportunity marsjáró által a vörös bolygón megtett összes út meghaladta a húsz mérföldet, ami ötvenszerese az induláskor tervezett távnak.

A 2011. július 17-én teljesített 124 méteres távval a NASA Opportunity marsjárója összesen már több, mint 20 mérföldet (körülbelül 32 kilométer) tett meg a vörös bolygó felszínén. A legutolsó etappal már csak néhányra van az Endeavour kráter peremének elérésétől, ami felé 2008 közepe óta kormányozzák az irányítói. A mintegy 22 kilométer átmérőjű kráter nyugati peremén olyan alakzatok vannak, melyek minden, az Opportunity által eddig vizsgált képződménynél öregebbek. A marsjáró jelenleg 1,3 kilométerre van attól a ponttól, ahol a rovercsapat a kráterperemet elérni tervezi.

Alfonso Herrera (NASA JPL) szerint természetesen nem is annyira a számok a fontosak, hanem az, hogy a tervezettnél sokkal hosszabb bejárt út számos érdekes célpontot tett elérhetővé. Herrera a küldetés egyik irányítója, már 2003-ban, a felbocsátás előtt is a csapat tagja volt. A legutolsó szakasz során több megállást is beiktattak, melyek során az optimális irányítás érdekében felmérték a marsjáró mozgására esetleg veszélyes akadályokat. Herrera szerint ezzel, az elmúlt hónapok során már alkalmazott módszerrel minden szakaszt körülbelül 10-15 százalékkal meg tudtak hosszabbítani.

IMAGE

Az Opportunity navigációs kamerája 2011. július 17-én rögzítette ezt a felvétel, miután a rover keleti irányban mozogva befejezte a legutolsó marsi etapját, mellyel az általa megtett összes út hossza meghaladta a 20 mérföldet.
[NASA/JPL-Caltech]

Az átvitt értelemben is mérföldkőnek számító jeles esemény az Opportunity működésének 2658-ik marsi napján ("sol") következett be, amikor is a marsjáró éppen a célirányhoz képest hátrafelé haladt. Erre a manőverre a jobb első kereket hajtó motor élettartamának meghosszabbítása miatt van időnként szükség, ugyanis ez a motor néha több áramot vesz fel, mint a másik öt. Bill Nelson, az Opportunity mérnökcsapatának főnöke szerint - némi humán hasonlattal élve - a rovernek a robotkart tartó vállában van egy kis izületi gyulladása és a jobb első kerék néha kicsit béna, ezektől eltekintve azonban a hétéves marsi működés után is figyelemreméltóan jó állapotban van a rover. A jobb első kerék nagyobb áramfelvétele természetesen gond, de az előbbi technikával az elmúlt 2 ezer sol alatt sikerült a problémát kezelni.

Az Opportunity és ikertestvére, a Spirit 2004 áprilisában teljesítették a Marson a három hónapos elsődleges küldetésüket. A munkát azonban mindkét rover folytatni tudta, tevékenységük időtartama a vörös bolygón sokszorosan meghaladta az előzetes várakozásokat. A Spirittel 2010 márciusában szakadt meg a kommunikáció, a sikertelen kapcsolatfelvételi próbálkozások után az irányítók 2011 májusa óta már csak az Opportunity tevékenységére koncentrálnak. A roverek jelentős felfedezésekkel gazdagították tudásunkat az ősi, feltételezések szerint nedves Marsról, ahol a kedvező klímában talán mikroorganizmusok is élhettek.

Forrás:

Valid CSS!