Valid XHTML 1.0 Strict

2017.09.05. - Regionális csillagászati miniolimpián vett részt a magyar csapat

A 11. Nemzetközi Csillagászati Diákolimpiára készülő magyar keret 5 tagja részt vett a "Three Lands Astronomy Tournament" csillagászati versenyen, amelyet Magyarország és Szlovénia után idén Horvátország rendezett.

2017. augusztus 30. és szeptember 1. között a Zágráb fölötti hegyekben, a TV torony két oldalán elhelyezkedő hotelekben rendezte meg a harmadik "regionális miniolimpiát" (3rd Three Lands Astronomy Tournament) a horvát nemzeti IOAA (International Olympiad on Astronomy and Astrophysics) koordinátor-csapat.

Némi késéssel, két autóval érkeztünk a helyszínre, a válogatottunkból átmenetileg hiányzott Knoch Júlia, így a tartalék (Puskás Dávid) lépett a helyére, és vele egészült ki a csapat. A diákok a Tomislavov Dom nevű hotelben kaptak szállást (1004 m tengerszint feletti magasságban!), és a verseny fordulóinak helyszínei is itt voltak. A csapatvezetők - magyar részről Hegedüs Tibor (SZTE Bajai Obszervatóriuma) és Kovács József (ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium) - a helyi szervezőkkel együtt pedig pár km-rel távolabb, a kicsit alacsonyabban elhelyezkedő Sneznij Kralj szállodában.

IMAGE

A magyar csapat a megnyitó előtt (balról jobbra): Gyűrűs Boldizsár, Puskás Dávid, Goto Tomoi, Hegedüs Tibor csapatvezető, Világos Blanka, Gémes Antal.
[Kovács József]

Mindjárt este nemzeti nyelvekre fordítottuk angolról az észlelési és a csapatverseny feladatait. Röviddel ezek kinyomtatása után a diákok meg is kezdték a munkát. Az égbolt derült volt, úgyhogy semmi akadálya nem volt az észlelésnek.

A csapatfeladatnak rögtön az észlelés befejezése után neki lehetett fogni. Egy csillagközi rádióüzenetet kellett megfejteni, és ehhez bármit fel lehetett használni. (Mint utóbb kiderült, a horvát csapat még a Google fordítóval is próbálkozott :-)). A beadási sorrend is számított. A magyar csapat már éjfél előtt végzett a megoldással, ami helyes is volt! Így a csapatversenyben mi lettünk az elsők! Másodikok a szlovének lettek, míg a horvátoknak nem sikerült megfejteni az üzenetet.

A csapatvezetők még az éjjel lefordították az elméleti feladatok szövegét is, ezzel biztosítva, hogy másnap (csütörtök) délelőtt a diákok megírhassák az elméleti forduló tesztjét. 6 változatos feladatot kellett megoldani 3 óra alatt. Eközben a csapatvezetők lefordították és kinyomtatták az adatfeldolgozási, és egy második gyakorlati (észlelési) forduló szöveganyagát. Az adatfeldolgozási feladatok megoldására délután került sor, a második észlelési forduló pedig csütörtök este/éjszaka zajlott.

IMAGE

Az éjszakai Zágráb - már amennyit a fák engedtek látni belőle - a szálloda teraszáról fényképezve.
[Kovács József]

A csapatvezetők közben megkapták az első észlelési-, és az elméleti megoldások lapjait, és elvégezték pontozást. A legjobb észlelő 71%-ot ért el, a legjobb elméleti dolgozat eredménye 58% volt, a soron következőé pedig 45%. (A feladatok nehezek voltak, de a "nagy" versenyen is ilyenek várnak a diákokra!) Estére beérkeztek az adatfeldolgozási megoldások, ezek pontozása valamivel sikeresebb képet mutatott.

Az utolsó gyakorlati forduló eredményei, és a teljesítmények mögött rejtőző nevek is péntek reggel derültek csak ki, ugyanis a szokásoknak megfelelően anonim módon, egy egyszerű sorszámmal azonosította magát minden versenyző, így semmiféle részrehajlás sem történhet a pontozások során, még akaratlanul sem!

A péntek délelőtti záró ünnepség előtt a vendégsereget végigkalauzolták vendéglátóink Zágráb belvárosában. A közelgő front előtt még kellemes időben ismerkedtünk meg a székesegyházzal, a piaccal (Dolac), zárásként pedig a budavári siklóhoz teljesen hasonló felvonóval tértünk vissza.

IMAGE

A csapatversenyt a magyar válogatott nyerte: a mi versenyzőink fejtették meg leggyorsabban a csillagközi rádióüzenetet!
[Kovács József]

A zágrábi csillagvizsgálóban megtartott záróünnepségen először mindenki emléklapot kapott, és egy kis ajándékot a csillagvizsgálótól. Végül az eredményhirdetés pillanatai következtek. Idén az első helyezést a szlovénok nemzetközi fizikai diákolimpián ezüstérmet elért versenyzője szerezte meg. A mi legjobbunk, Gémes Antal második helyezett lett. A többiek helyezései: Goto Tomoi 5., Puskás Dávid 6., Világos Blanka 8., Gyűrűs Boldizsár 11.

IMAGE

Gémes Antal átveszi a 2. helyezésért járó oklevelet Damir Hržinától, a Horvát Csillagászati Egyesület zágrábi elnökétől, a verseny fő szervezőjétől. A háttérben Dragan Roša, a zágrábi csillagvizsgáló igazgatója, a Horvát Csillagászati Egyesület elnöke.
[Kovács József]

A három nap során igazán jó ellátásban volt részünk, mindenki jól érezte magát. A csapatvezetői megbeszéléseken pedig már a jövő évi, ismét Magyarországon megrendezendő, immár negyedik csillagászati miniolimpia részleteiről beszélgettünk, valamint a távolabbi jövő újabb lehetőségeiről is szó volt. Ami a magyar válogatott számára a legfontosabb: a miniolimpia tapasztalatai alapján ősszel még további néhány felkészülési foglalkozáson próbáljuk javítani diákjaink teljesítményét.

Ezúton köszönjük a Zágrábi Obszervatórium szakembereinek, ezen belül is elsősorban Damir Hržinának és Ivan Romštajnnak a kiváló szervezést, diákjainknak a lelkes részvételt, a magyar felkészítő csapat (IOAA Hungarian Team) tagjainak pedig a felkészülésben nyújtott segítséget!

A versenyen való részvételt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta az NTP-NTMV-17-B-0003 számú pályázat keretében.

Forrás:

Valid CSS!