Valid XHTML 1.0 Strict

2016.02.09. - Védelmezi vagy veszélyezteti a Jupiter a Földet?

Egy új tanulmány megkérdőjelezi a népszerű elméletet, amely szerint az óriásbolygó az üstökösök eltérítésével egyfajta pajzsként védelmezi a Földet a becsapódásoktól. A szimulációk szerint éppen az ellenkezője igaz.

Kevin Grazier (NASA Jet Propulsion Laboratory, Pasadena) több tízezer próbatest mozgását vizsgálta az óriásbolygók térségében. A 100 millió évet átfogó pályafejlődési szimulációk eredményeként azt találta, hogy a Jupitert a belső Naprendszer védelmezőjének tekintő népszerű elmélet korrekcióra szorul. Az elképzelés szerint az óriásbolygó gravitációs hatásával eltéríti, esetleg be is fogja az üstökösöket, így a belső bolygókat, köztük a Földet is megóvja a sűrű becsapódásoktól. Grazier eredménye szerint ennek épp az ellenkezője igaz: a Jupiter a vizsgált részecskék jelentős hányadát lökte a Naprendszer belseje felé olyan pályákon, amelyek keresztezik bolygónkét, azaz potenciális veszélyt jelentenek rá. A szimulációk azt mutatják, hogy a Jupiter "rögzíti" a próbatestek aféliumát - pályájuk Naptól legtávolabbi pontját -, függetlenül attól, hogy honnan indultak. Ennek viszont az a hatása, hogy a Naprendszer belső tartományain lassabban haladnak át, ami szignifikánsan növeli az esélyét annak, hogy a földszerű bolygók befogják azokat. A számításokból az is kiderült, hogy ebben a folyamatban a Szaturnusznak is fontos szerepe van, mindenképpen nagyobb, mint azt korábban gondolták.

IMAGE

A Shoemaker-Levy 9 üstökös darabjainak becsapódása a Jupiterbe 1994-ben. Az új eredmény szerint az óriásbolygó Földet védelmező szerepe megkérdőjelezhető, sőt talán éppen az ellenkezője igaz.
[Hubble Space Telescope Comet Team and NASA]

Grazier szerint azokban a bolygórendszerekben, amelyekben a Jupiterhez hasonló planéta vagy planéták keringenek az esetleges Földhöz hasonló bolygók pályáin kívül, a gázóriások alapvető szerepet játszanak az élet kialakulásában és fejlődésében azzal, hogy a szükséges anyagokat hordozó üstökösöket nem eltérítik, hanem éppen a belső bolygók felé irányítják azokat.

Az eredményeket részletező szakcikk az Astrobiology c. folyóiratban jelent meg.

Forrás:

Valid CSS!