Valid XHTML 1.0 Strict

Vénusz-átvonulás 2012

A 2012-es év csillagászati eseménye a 2012. június 6-án lezajlott Vénusz-átvonulás volt. A látványosság napkeltekor már zajlott, és helyi idő szerint röviddel 7 óra előtt ért véget, azaz kicsivel több, mint két órán át láthattuk a Vénusz csöppnyi korongját a Nap fényes arca előtt. Amint azt a 2004-es esemény során már megtapasztalhattuk, szabad szemmel is látható volt az apró foltocska - természetesen a Nap megfigyeléséhez kötelező védőeszközök használata mellett.

Az idei átvonulás során a Vénusz útja a Nap előtt 6 és fél órán át tartott a belépéstől (amikor a Vénusz sötét korongja megjelent a Nap keleti peremén) a kilépésig (amikor a másik oldalon elhagyta azt), de Magyarországról csak az utolsó másfél órát és a kilépést lehetett megfigyelni. A kilépés a jelenség legérdekesebb része, mert ekkor különös fényjelenségeket lehet megfigyelni. A harmadik és negyedik kontaktus között 18 perc telt el, így viszonylag kényelmesen lehetett észlelni, fotózni. A Vénusz a Nap északi részén haladt át, átmérője 58,3", míg a Napé 1890", arányuk 1:32,4 volt. A Vénusz majdnem egy ívperces korongja mindössze 0,001 magnitúdós fénycsökkenést okozott.

VT 2012 VT 2012

Képgalériák

Valid CSS!